Sziasztok!:)
Létre hoztam a blognak egy csoportot facebookon: https://www.facebook.com/groups/201256043387224/
itt információkat találhattok az új részekről, tudunk beszélgetni, stb.
Akit érdekel, az lépjen be!:)
Daniella
2013. október 7., hétfő
2013. október 3., csütörtök
2.fejezet
Sziasztok! Köszönöm az előző részhze érkező kommenteket, pipákat. Sajnos rendszeres olvasóval nem bővült a blogom:(. DE! Remélem ez változni fog!:)
Egyik barátnőm szavával élve: Nem koptatom tovább a billentyűt, jó olvasást! Remélem tetszeni fog ez a rész is.
puszi: Daniella.
A KATTINTSATOK IDE--> http://www.youtube.com/watch?v=xGPeNN9S0Fg
FONTOS A ZENE.
Egyik barátnőm szavával élve: Nem koptatom tovább a billentyűt, jó olvasást! Remélem tetszeni fog ez a rész is.
puszi: Daniella.
A KATTINTSATOK IDE--> http://www.youtube.com/watch?v=xGPeNN9S0Fg
FONTOS A ZENE.
*Hope Richarson szemszöge*
Kell egy támasz az életembe, egy támasz, akinek mindent elmondhatok. Elbotorkáltam egy padig és leültem rá. kihalásztam a zsebemből a telefonom és tárcsáztam egy már régen hívott számot.
Harmadik csöngésre fel is vette az illető, akit hívtam.
-Hope, szia-hallottam hangjában, hogy mosolygott.
-Szia, Louis.-próbáltam elfojtani a sírásom, hogy ne hallja. De nem sikerült, Louis mindig észre veszi, még telefonon keresztül is, ha valami nem stimmel.
-Valami baj van? Mi történt?-esett azonnal kétségbe.
-Semmi. Cs-csak itt vagyok a temetőben, apunál. És egyedül érzem magam, anyu is elment, te se vagy itthon. Egyszerűen egyedül érzem magam. Szánalmas vagyok..-most már, hogy nyílt titokká vált a rosszkedvem, utat engedtem könnyeimnek.
-Dehogy vagy szánalmas. Ha már itt tartunk, akkor inkább én vagyok az, elvégre részben miattam érzed így magad! Ne mondj ilyeneket magadról. Nem vagy az és kész.-jelentette ki.
-De, az vagyok. Csak rám kell nézni. Itt ülök a temetőben egy padon sírva, lefolyt szemfestékkel, miközben egy világ sztár idejét rabolom az önsajnáltatásom miatt. Inkább tegyük le, nem szeretném, ha miattam késnél el egy próbáról vagy interjúról.
-Hope, te nem vagy normális. Mi az, hogy rabolod az időmet?! Örülök, hogy egyáltalán tudunk beszélni. Ha nem lennék rád kiváncsi, már rég letettem volna. Ne beszélj hülyeségeket. Igenis kiváncsi vagyok rád! Ha nem hiszed el, akkor most azonnal elindulok Londonból Doncasterbe és felkereslek, csak, hogy bebizonyítsam: igenis kiváncsi vagyok rád. Még mindig nem hiszel nekem?
-Oké, elhiszem-nevettem elfeledve minden bajomat. Pontosan ezért hívtam Louis-t, anyu helyett. Anyu csak aggodalmaskodott volna, de Louis eltereli a figyelmem, megnevetett. -De tényleg jó lenne, ha egyszer eljönnél ide, hozzám.
-Igen, persze. Én is gondolkoztam már rajta, elvégre már 3 éve, amióta elváltunk az X-Faktor előtt. De tudod mit? Úgyis most lesz vége a turnéknak, pontosabban holnap. Meglátogatlak majd, oké? És persze majd megismerkedhetsz a fiúkkal is. De persze ha nem akarod nem kell.
-Persze, hogy van kedvem hozzá. Miért nem lenne?-nevettem.
-Jó. Reméltem is, hogy nem utasítasz vissza.-kezdett el nevetni most már ő is.
Újra éreztem azt a boldogságot, amit az önfeledt beszélgetésünk váltott ki belőlem. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. A többi ember ezt észre is vette és mindenki megbámult. Elvégre elég furán jött ki, hogy ők virágot tartva a kezükben, csendesen beszélgetnek, sírnak, szomorkodnak én pedig egymagamban ülök egy padon és mosolygok, nevetek. Nem mondhatom el magamról, hogy példa értékűen viselkedtem. Inkább csak vetettem egy pillantást a már jól ismert sír felé és kisétáltam a temetőből. Louis-val még mindig beszélgettünk.Csacsogtam az övéhez nem fogható, eléggé átlagos életemről, a sulimról, anyuról, a foci mániámról, edzésekről, stb. Mindig azt hittem, hogy ezzel csak untatom és csak azért kérdezett rá, hogy ne keltsen bunkó benyomást. De nem. Mindig hozzászólt valamit a mondandómhoz, érdeklődött. Mikor én is rákérdeztem arra, hogy milyen világhírű énekesnek lenni, mit szokott szabadidejében csinálni (persze ezt mind tudom, hiszen Twitteren és Facebookon minden léptüket nyomon követik). Nyitott volt felém, mindenről beszámolt, a banda tagokról, a zenekarról, a csodaszép barátnőjéről, a fellépésekről, hogy mennyire szereti ezt csinálni. Egyszóval pár perc alatt elhadarta ezt a 3 évet. Az X-Faktor válogatásától, amíg egy banda lettek, egészen mostanáig, a 2. világ körüli turnéjuk végéig.
Megbeszéltük, hogy holnap, mikor haza érnek ellátogat hozzám és ha van kedvem nála és a fióknál tölthetnék pár napot/hetet. Ezalatt az idő alatt megismerkedhetnék a fiúkkal és Louis-val is bepótolnánk ezt a pár évet, ugyanis nyár végén újra be lesznek táblázva, kezdődni fog a 3. világ körüli turnéjuk és megint nem lesz szabadidejük. Pár perc múlva el kellett búcsúznia. Elköszöntünk egymástól, majd letettem a telefont a telefont a kezemből. Ezalatt az idő alatt, amíg beszélgettünk haza értem és pillanatnyilag a konyhában voltam, valami ennivaló után kutakodva. A hűtőben találtam sajtot, paradicsomot és salátát, a fagyasztóban pedig kenyeret, szóval szendvicset készítettem. Mikor kész lettem leültem a konyha asztalhoz és megettem az általam készített, vega szendvicset. Mikor elpusztítottam a szendvicset, az üres tányért elmosogattam és vissza tettem a helyére. Mivel mára nem volt más programom, ezért ledőltem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét.Mint mindig, most is csak unalmas műsorok voltak minden adón. Emiatt ki is kapcsoltam a készüléket és felmentem a szobámba, miközben az egyik kedvenc dalom, a One Direction - Little things szövegét dúdolásztam.
"You can't go to bed, without a cup of tea.."-énekeltem most már hangosan. Elvégre egyedül voltam itthon, nem zavartam senkit.
-Hope, szia-hallottam hangjában, hogy mosolygott.
-Szia, Louis.-próbáltam elfojtani a sírásom, hogy ne hallja. De nem sikerült, Louis mindig észre veszi, még telefonon keresztül is, ha valami nem stimmel.
-Valami baj van? Mi történt?-esett azonnal kétségbe.
-Semmi. Cs-csak itt vagyok a temetőben, apunál. És egyedül érzem magam, anyu is elment, te se vagy itthon. Egyszerűen egyedül érzem magam. Szánalmas vagyok..-most már, hogy nyílt titokká vált a rosszkedvem, utat engedtem könnyeimnek.
-Dehogy vagy szánalmas. Ha már itt tartunk, akkor inkább én vagyok az, elvégre részben miattam érzed így magad! Ne mondj ilyeneket magadról. Nem vagy az és kész.-jelentette ki.
-De, az vagyok. Csak rám kell nézni. Itt ülök a temetőben egy padon sírva, lefolyt szemfestékkel, miközben egy világ sztár idejét rabolom az önsajnáltatásom miatt. Inkább tegyük le, nem szeretném, ha miattam késnél el egy próbáról vagy interjúról.
-Hope, te nem vagy normális. Mi az, hogy rabolod az időmet?! Örülök, hogy egyáltalán tudunk beszélni. Ha nem lennék rád kiváncsi, már rég letettem volna. Ne beszélj hülyeségeket. Igenis kiváncsi vagyok rád! Ha nem hiszed el, akkor most azonnal elindulok Londonból Doncasterbe és felkereslek, csak, hogy bebizonyítsam: igenis kiváncsi vagyok rád. Még mindig nem hiszel nekem?
-Oké, elhiszem-nevettem elfeledve minden bajomat. Pontosan ezért hívtam Louis-t, anyu helyett. Anyu csak aggodalmaskodott volna, de Louis eltereli a figyelmem, megnevetett. -De tényleg jó lenne, ha egyszer eljönnél ide, hozzám.
-Igen, persze. Én is gondolkoztam már rajta, elvégre már 3 éve, amióta elváltunk az X-Faktor előtt. De tudod mit? Úgyis most lesz vége a turnéknak, pontosabban holnap. Meglátogatlak majd, oké? És persze majd megismerkedhetsz a fiúkkal is. De persze ha nem akarod nem kell.
-Persze, hogy van kedvem hozzá. Miért nem lenne?-nevettem.
-Jó. Reméltem is, hogy nem utasítasz vissza.-kezdett el nevetni most már ő is.
Újra éreztem azt a boldogságot, amit az önfeledt beszélgetésünk váltott ki belőlem. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak. A többi ember ezt észre is vette és mindenki megbámult. Elvégre elég furán jött ki, hogy ők virágot tartva a kezükben, csendesen beszélgetnek, sírnak, szomorkodnak én pedig egymagamban ülök egy padon és mosolygok, nevetek. Nem mondhatom el magamról, hogy példa értékűen viselkedtem. Inkább csak vetettem egy pillantást a már jól ismert sír felé és kisétáltam a temetőből. Louis-val még mindig beszélgettünk.Csacsogtam az övéhez nem fogható, eléggé átlagos életemről, a sulimról, anyuról, a foci mániámról, edzésekről, stb. Mindig azt hittem, hogy ezzel csak untatom és csak azért kérdezett rá, hogy ne keltsen bunkó benyomást. De nem. Mindig hozzászólt valamit a mondandómhoz, érdeklődött. Mikor én is rákérdeztem arra, hogy milyen világhírű énekesnek lenni, mit szokott szabadidejében csinálni (persze ezt mind tudom, hiszen Twitteren és Facebookon minden léptüket nyomon követik). Nyitott volt felém, mindenről beszámolt, a banda tagokról, a zenekarról, a csodaszép barátnőjéről, a fellépésekről, hogy mennyire szereti ezt csinálni. Egyszóval pár perc alatt elhadarta ezt a 3 évet. Az X-Faktor válogatásától, amíg egy banda lettek, egészen mostanáig, a 2. világ körüli turnéjuk végéig.
Megbeszéltük, hogy holnap, mikor haza érnek ellátogat hozzám és ha van kedvem nála és a fióknál tölthetnék pár napot/hetet. Ezalatt az idő alatt megismerkedhetnék a fiúkkal és Louis-val is bepótolnánk ezt a pár évet, ugyanis nyár végén újra be lesznek táblázva, kezdődni fog a 3. világ körüli turnéjuk és megint nem lesz szabadidejük. Pár perc múlva el kellett búcsúznia. Elköszöntünk egymástól, majd letettem a telefont a telefont a kezemből. Ezalatt az idő alatt, amíg beszélgettünk haza értem és pillanatnyilag a konyhában voltam, valami ennivaló után kutakodva. A hűtőben találtam sajtot, paradicsomot és salátát, a fagyasztóban pedig kenyeret, szóval szendvicset készítettem. Mikor kész lettem leültem a konyha asztalhoz és megettem az általam készített, vega szendvicset. Mikor elpusztítottam a szendvicset, az üres tányért elmosogattam és vissza tettem a helyére. Mivel mára nem volt más programom, ezért ledőltem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét.Mint mindig, most is csak unalmas műsorok voltak minden adón. Emiatt ki is kapcsoltam a készüléket és felmentem a szobámba, miközben az egyik kedvenc dalom, a One Direction - Little things szövegét dúdolásztam.
"You can't go to bed, without a cup of tea.."-énekeltem most már hangosan. Elvégre egyedül voltam itthon, nem zavartam senkit.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)